Jókai regényei a filmvásznon – kiállítás

Írta és a kiállítást összeállította: Giczi Annamária

A mostani, „Jókai-kiállításunkkal” egy könnyedebb témát szerettünk volna érinteni és az olvasók figyelmét felhívni egy kissé elfeledett témára. Ez pedig a Jókai regények filmadaptációja. A magyar filmművészetben a Jókai-adaptációknak három nagy hulláma volt.

Az első hullám a némafilm korában indult. 1911-ben Hevesi Sándor, részt vett az első magyar Jókai-feldolgozás, az 1916-ban keletkezett Mire megvénülünk és később a hangosfilm korszakban Az arany ember forgatókönyvének elkészítésében. Az első Jókai-adaptáció azonban nem magyar produkció volt. A dánok, akik akkoriban a világ egyik legjelentősebb filmgyártását tudhatták magukénak, 1912-13 körül óriási érdeklődést mutattak a Jókai-regények iránt, ám mégsem ők, hanem a németek rögzítették először celluloidra Jókai fantáziájának termékeit. 1915-ben készült el a Szegény gazdagok adaptációja Die armen Reichen címmel. 1917-19 között Jókainak nyolc művéből forgattak filmet magyarok és németek, amelyek közül a leghíresebb Korda Sándor Az arany embere 1918-ból. A magyar némafilm hanyatlása a húszas években véget vetett a további Jókai-adaptációknak.

A második nagy hullám 1935-40 között vonult le a magyar filmben. A harmincas évek első Jókai-adaptációi annak a Gaál Bélának a nevéhez fűződnek, aki a Meseautó (1934) és a Budai cukrászda (1935) rendezőjeként vált ismerté. Az 1935 decemberében bemutatott Az új földesúr a Jókai-adaptációk újabb hullámának kezdete. A következő évben (1936) szintén Gaál rendezésében Az arany ember, 1938-ban a Fekete gyémántok (Vajda László rendezésében) és a Szegény gazdagok (Csepreghy Jenő rendezésében), végül a sort 1940-ben a Sárga rózsa zárja, amit a népies témájú filmek rendezője, György István jegyez.

Az újabb harmadik hullám Az 1959-től 1966-ig tartó szűk évtized. 1959-ben kezdődik, amikor Bán Frigyes megrendezi a Szegény gazdagokat. Bán Frigyes után Gertler Viktor (Díszmagyar, Állami áruház, Gázolás, Dollárpapa) kezd Jókai-műbe, megalkotva Az arany ember harmadik filmes változatát 1962-ben.

A Jókai-hullám 1965-66-ban tetőzik, Várkonyi Zoltán adaptációival, A kőszívű ember fiaival, az Egy magyar nábobbal és a Kárpáthy Zoltánnal. Várkonyi Zoltán tíz évvel később még egyszer megpróbálkozik Jókaival, de az 1976-os Fekete gyémántok már a költséges Jókai-adaptációk végét jelenti. Jókai és általában a nagy magyar klasszikusok kötelező olvasmányainak megfilmesítése végérvényesen a televízióba szorult.

Jókai a filmen is ugyanazt a szerepet tölti be, mint a 19. századi magyar irodalomban: adaptálása egyszerre számít nagy presztízzsel bíró művészi akciónak és szórakoztató célú vállalkozásnak.

A mi vállalkozásunk pedig az, hogy egy rövid áttekintést nyújtsunk ezekről a filmekről azoknak, akik veszik a fáradságot és végig olvassák és nézik a vitrineket.

Célunk csak annyi, hogy újra felhívjuk a figyelmet ezeknek a filmeknek a jelentőségére és a magyar kulturális örökségben elfoglalt helyére.