Helytörténeti cikkek

„… majd minden elcsendesedett…” – a II. világháború Dél-Komáromban

Írta: Márku Mónika


Ezzel a címmel emlékeztünk szombaton (2015. március 28-án) délután a komáromi Klapka György Múzeumban Számadó Emese múzeum igazgató és Rabi Lenke helyismereti könyvtáros előadásaival a 70 évvel ezelőtti komáromi eseményekre.

A megemlékezés első felében Számadó Emese „A holokauszt végnapjai Komáromban” címmel tartott rendhagyó tárlatvezetést a múzeum egyik kiállítótermében. Emese előadását a tavaly október 12-én nyílt holokauszt kiállítás bemutatásával, illetve az ennek kapcsán kiadott könyv ismertetésével kezdte. Mind a tárlat, mind a kiadvány a holokauszt komáromi eseményeiről, a túlélőkkel, rokonaikkal, családtagjaikkal készített interjúkból, illetve visszaemlékezésekből áll. Korabeli és mostani fotókkal, dokumentumokkal kiegészítve. Tavaly a holokauszt emlékév kapcsán megnyílt kiállítás és a hozzá tartozó kiadvány az „Ezt a hazát tehát elvesztettem” címet viseli. Ezt a mottót Emese Zsolt Béla: Kilenc koffer című munkájából kölcsönözte. Megtudtuk tőle azt is, hogy miért éppen október 17-én nyílt meg ez a tárlat. Ennek oka, hogy Alapy Gáspárnak, Komárom egykori és legendás polgármesterének állítanak ezzel emléket, akit a nyilasok ezen a napon tartóztattak le 1944-ben. Először a Monostori erődbe vitték, majd a Csillag erődbe került, ahonnan Dachauba deportálták december 21-én. Itt halt meg 1945. február 5-én. Elfogását főként személyes bosszú eredményezte.

Számadó Emese. Fotó: Márku Mónika

Az 1938-as visszacsatolást követően a Wojtovicz család több pozíciót szeretett volna magának, de Alapyt nevezték ki az egyesült Komárom polgármesterének. A nyilasok hatalomra kerülését követően ifj. Wojtovicz Richárd lett a Komárom megyei főispán, aki új pozícióját felhasználta a nyugalmazott polgármester elleni bosszúra.

A deportálásokig mintegy 2300 zsidó élt Komáromban, s csupán 248 fő tért haza a megpróbáltatások után. Ők hozták létre Észak-Komáromban a zsidó egyházközséget. Emese előadásának második felében videókat néztünk, interjúkat olvashattunk a túlélőkről, családtagjaikról, melyeket vagy Emese személyesen készített, vagy az általa közreadott felhívásra érkeztek hozzá. A személyes történetek alanyai a Csillag erőd egykori zsidó, cigány és politikai rabjai voltak, akiket innen a koncentrációs táborokba hurcoltak. A deportáltak mellett megismerkedtünk a nyilasok által a Dunába lőttek és jég alá vertek családtagjai által elmondott történetekkel, valamint olyan emberekkel akik mint zsidómentők segítették a (helyi) zsidóság megmenekülését. Néhány név közülük: Anker Sándor a komáromi méntelep egykori tulajdonosa, Kraft Ferenc a Kraft Szálloda tulajdonosa, és Sorg Jenő építőipari cég-tulajdonos, aki 1944 folyamán 1150 zsidót bújtatott házaiban. Emese előadása végén elmondta, hogy a rengeteg megkeresés miatt (a felhívás óta folyamatosan érkeznek hozzá anyagok) újabb kötet kiadásában gondolkodik.

György Károlyné. Fotó: Márku Mónika

 

Lélegzetvételnyi szünet után lementünk a pincébe, ahol György Károlyné Lenke már várt minket ismét egy izgalmas témával. Előadásának címe: „Karácsonytól nagypéntekig – A háború utolsó hónapjai Komáromban 1944-1945” volt. Történetét 1944 decemberétől kezdte, amikor a fővárost a szovjet csapatok körülzárták, és megkezdődtek a szovjet taktikai bombázások. December 9-én Komárom városát bombázták, karácsonykor az almásfüzitői vasútállomás semmisült meg a bombatámadásokban. Ezen intenzív hadiesemények miatt a Komáromi Lapok sem jelent már meg. Csatarepülők és vadászgépek is bevetésre kerültek (pl. Sturmovik, II-2-es, és megjelentek Komárom fölött is az ún. „Mari nénik”, a Polikarpov PO-2-es zavarórepülők). 1944. december közepe táján már nagy stratégiai jelentősége volt Komáromnak, hiszen ekkorra Esztergomot már felszabadították, és a Mária Valéria hidat is felrobbantották. Hogyan nézett ki ekkor Komárom? Miért volt nehéz helyzetben?

  • Az elfoglalt területekről áradtak a városba a menekültek, ami lakásproblémákat okozott. (De élelmiszerhiány nem volt.)
  • A szappanhiány és a tisztálkodási lehetőségek hiánya tífuszveszélyt hordozott magában.
  • Elrendelték a kötelező beszállásolást.
  • A debreceni hadikórházat a bíróság épületébe, a kiskunfélegyházit pedig az ácsi cukorgyár épületébe telepítették át.
  • Újabb korosztályok kerültek behívásra.
  • A harcok átcsaptak Esztergom vármegyéből Komárom vármegyébe.
  • Dorog és Bánhida elestével megszűnt a környék áramellátása, amelynek következtében a civil riasztás rendszere nehézkesen működött.
  • Állandósultak a szovjet zavarórepülések és bombázások, melyek ellen elsötétítéssel védekeztek.

Dr. Megay László akkori polgármester meghirdette és megszervezte a lakosság számára az önkéntes kitelepülést a Német Birodalomba, de a többség ennek ellenére lakóhelyén maradt. A komáromiaknak Drezda környéke volt kijelölve letelepedési területként. Megay együttműködött Wojtovicz főispánnal, de bizonyíték nincs arra, hogy ő maga is nyilas lett volna. Korábban, mielőtt Komáromba került, Ungvár polgármestere volt, ahol a zsidók üldözése miatt 1946-ban háborús bűnnel vádolták meg. A IV. SS-páncéloshadtest megérkezett Magyarországra Herbert Otto Gille parancsnokságával. A nagy csapamozgások következtében óriási forgalom generálódott a magyar közutakon, aminek következtében több közúti baleset is történt. 1945. január 1-jén megbeszélések kezdődtek Ácson a Konrád hadműveletekkel kapcsolatban. Közben január 8-án a szovjet páncélosok előrenyomultak a Garamtól Komárom felé. Több akadály is nehezítette előrenyomulásukat. Nehéz volt számukra a manőverezés és az áttelepített tüzérség miatt hatalmas tűzpárbajba kerültek. A pápai újság tudósított erről a csatáról: „Komáromnál megsemmisítettük a bolsevisták tüzérségét” címmel. A szovjetek igen súlyos veszteségeket szenvedtek, hiszen elsősorban szovjet harckocsik semmisültek meg. Ez a páncéloscsata tizenhét napig tartott. Mérlege:

  •  A német-magyar veszteség: kb. 5100 halott, 83 páncélos
  •  A szovjet veszteség: kb. 7200 halott, 240 páncélos.

A harcok súlyosságát mutatja, hogy ismét kitelepítési felhívást intéztek a lakossághoz; január végén a levente korosztályt bevonultatták, Németországba vitték őket (levéltári források szerint mintegy 300-at); megkezdődött a hadiüzemek (pl. lengyár, timföldgyár) tervszerű leszerelése és Németországba telepítése; a raktárkészletek (pl. ácsi cukorgyár) és az állatállomány elszállítása; a még itt lévő munkaszolgálatosokat is nyugatra vezényelték. 1945 februárjában már mindennaposak voltak a szovjet zavarórepülések Komáromban, melyek célja a zaklatás és a felderítés volt. A „Mari nénik” időnként bombáztak és gépfegyvereztek is. A nyilas propaganda mindvégig harcra buzdította a lakosságot szórólapokon, plakátokon, újságcikkekkel. Márciustól amerikai stratégiai bombázások indultak Komárom ellen. Ismét vasútállomások, nagyobb épületek voltak a célpontok. A támadások során több civil vesztette életét. Ezen támadások a szovjet szárazföldi akció megsegítését szolgálták. Március közepétől ezek a támadások már nem csak stratégiai akciók, megtámogató bombázások voltak, hanem céljuk a Dunába szorítani a védőket és elfoglalni a területet volt. Egyre véresebb és intenzívebb harcok bontakoztak ki, s március 24-ig a környező területek (Kocs, Tata, Naszály, Dunaalmás, Mocsa) szovjet kézre kerültek.

Mi történt a végnapokon? Komárom délkeleti előterében véres, elkeseredett harcok folytak. Március 19-től Komárom város parancsnoka Günter Pape volt, aki a várható hadműveleti terület miatt elrendelte a polgári lakosság kiürítését. Megay polgármester pedig előkészítette ennek tervét. Végül azonban csak Bélapuszta kiürítésére került sor. A véres harcok tovább folytatódtak Komáromtól délre, ezért március 27-én éjjel Almásfüzitő és Szőny katonai kiürítését is végrehajtották.

1938. Szlovákia, Komárom a magyar csapatok bevonulása idején.
Komáromi polgárok 1938-ban. Kép forrása: www.fortepan.hu

1945. március 28-án Dél-Komárom védői belső védelmi gyűrűt alakítottak ki, s heves utcai harcok után a szovjetek elfoglalták Komáromot majd felrobbantották a hidakat, hogy elzárják az ellenség elől a menekülési útvonalat. Másnap a szovjetek átkeltek a Dunán és folytatták a német és magyar csapatok üldözését. Március 29-én Észak-Komáromot a szovjetek szőnyeg-bombázással támadták, amely 34 civil áldozatot követelt. 30-án elfoglalták Észak-Komáromot is. 1945. április 4-én megalakult az ideiglenes csehszlovák kormány, s Komárom városa újból kettészakadt.

Az előadás végén vontunk egy kis mérleget. A keleti fronton és a magyarországi hadszíntereken elesett komáromiak (2014-ig felkutatott adatok):

  • összesen 101 fő munkaszolgálatos halt meg
  • bombázások és belövések következtében elhunyt 91 fő
  • magyar elesett katonák és vasutasok: 12 fő
  • szovjet atrocitások miatt elhalálozott: 5 fő

Szomorú tény − zárta előadását Lenke, hogy a Komárom környéki harcokban hősi halált halt magyar és német katonák száma, nevük, sírjaik helye még mindig feldolgozásra vár.