KÖNYVAJÁNLÓK,  Újdonságok

A felnőtt részleg újdonságaiból

Anyám titkos könyve

“Két évvel ezelőtt kinyitottunk a padláson egy vén koffert, és találtunk benne egy csomó magnószalagot. Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait. Hónapokig ült a félhomályos szobájában, és mesélte a csodákat. Hogyan volt kislányként vadul szerelmes egy családos főpincérbe, hogyan szeretett bele az apámba, milyen keserves nászéjszakájuk volt egy jéghideg vonatban, elmesélte, hogyan vesztette el a szüzességét és esett velem teherbe; mit érzett, amikor én a méhében voltam, és belülről adtam neki életjeleket. Kincset találtunk a kofferben. Gyerekeim a kazettákat legépeltették, és elolvastam a kéziratot. Sírógörcsöt kaptam. Soha így nem sírtam még. Üvöltöttem. Ha meghallotta a túlvilágon, bizonyára ő is megrendült. Nem nekem mesélte az emlékeit. Saját magának. Nem is remélte, hogy én ezt a csodálatos monológját valaha megtalálom. “Saját színházamban nemcsak életem főszerepét játszom – de a mesém hallgatója is én magam vagyok.” Én már öregen, neves íróként bukkantam erre a kincsre.”

Írta: Müller Péter, Marton Andrásné. Budapest: Rivaldafény Kiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


A birodalom ura – Anjouk VII.

“1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül – és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet – legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva.A messzi Nápolyban egyesek ferde szemmel néznek Lajos öccsére, András hercegre. Bátor Szilárd az örökül kapott szlavóniai birtokát igazgatja, és egy önálló zászlóalj felállításán fáradozik. Mindezen események közepette Bihar megyei otthonából kalandos útra indul egy bivalyerős férfiú, aki dühében malomkövet hajigál, ordasokkal küzd meg a nádasban, a Budára vezető utat pedig petrencés rúddal mutatja meg…A birodalom ura immár a harmadik trilógia nyitánya Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatában. Új korszak veszi kezdetét: daliás idők jönnek, melyeknek azonban egyaránt részét képezi arany és vér, fény és árnyék, menny és pokol. Az út ugyanúgy nyitva áll felfelé, mint lefelé, és sohasem lehet tudni, kinek mit tartogat a sors.Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként és rockénekesként is bontogatta szárnyait. Regényíróként 2007-ben debütált álnéven. 2010 óta kizárólag polgári nevén publikál, fő témájának a középkort és a magyar történelmet tekinti, de időnként más területek felé is kacsingat. Az írás mellett tizenegy éven keresztül aktívan énekelt, elsősorban a Csak Van rockzenekar tagjaként. 2011-ben egyéni vállalkozóként a könyvkiadói és rendezvényszervezői munkába is belekóstolt. 2014-ben többedmagával megalapította a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző közösséget, amely sokat segített az Anjouk világának megteremtésében. Bíró Szabolcs szerető férj és büszke édesapa. Kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer. 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán Eger Kulturális Nagykövete lett. “

Írta: Bíró Szabolcs. Budapest: Atheneum Kiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei

“London a csodák városa. Így amikor Agnes Martí, a Barcelonából érkező régészlány betéved Edward Livingstone, a hírneves felfedező leszármazottjának varázslatos könyvesboltjába, rögvest Alice, Pán Péter, Twist Olivér társaságában és világában találja magát. Nem kevés furcsa kérdésekkel hozzá forduló vásárlóval, vagy egy kék fénybe burkolózó, állandóan körmölő íróval. A könyvespolcok és a világirodalom labirintusában lépten-nyomon rejtélyekbe botlik, melyek megfejtéséhez egy detektív szegődik mellé társául a Scotland Yardtól – hogy közösen leljék meg a legtitokzatosabb kincset, mely két embert összefűzhet… A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei egy könyvbolond, az angol regényekért és humorért egyaránt lelkesedő spanyol író csodás ajándéka minden, szintúgy a könyvekért rajongó, az irodalom és a szív titkaira egyformán kíváncsi olvasónak. Na és a Sztárom a párom című film kedvelőinek.”

Írta: Mónica Gutiérrez ; fordította: Mester Yvonne. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


Aloha – Túl minden határon

“Vujity Tvrtko legizgalmasabb, legszínesebb könyvét tartja kezében a Kedves Olvasó. Körbeutazhatja a világot, megismerheti Hawaii páratlan csodáit, a béke és a nyugalom birodalmát. Tvrtko egyszer csak úgy döntött, hogy – miután megnézte a földi Pokol megannyi bugyrát – elköltözik a Paradicsomba, ahol szabadidejében önkéntes vadőrként teknősökre vigyáz, egész nap ukulelezenét hallgat, és átadja magát az igazi Alohának. Együtt sétálhatnak a riporterrel a Csendes-óceán partján, valamint a Különleges Emberek Temetőjében, és bebarangolhatják Gyuri házidzsungelét is. A magyar asztalos megunta a betondzsungelt, és vett magának egy igazi őserdőt, ahol papagájok, orchideák és vízesések között él a szivárványok szigetén. Ám nem csak Hawaiit ismerhetik meg, ugyanis Tvrtko elindult felfedezni Alaszkát, eljutott a föld egyetlen olyan városába, amelynek összes lakója egy épületben lakik, ám a városnak mégis van iskolája és postahivatala, boltja és mosodája, sőt kápolnája is. Feltárulnak a ma is létező orosz Alaszka elképesztő titkai a hagymakupolás templomok árnyékában, ott, ahol mindenki balalajkazenét hallgat, és csak oroszul beszél, Amerikában. Beleshetnek a világ valaha volt legszigorúbb börtönébe, az Alcatrazba, ahol a rettegett maffiafőnök, Al Capone is raboskodott. Tvrtko újranyitja a Csernobil-dossziét, hiszen két évtized után visszatért a zónába, hogy felfedje a máig őrzött titkokat. Végezetül jön egy huszonegy perces, különleges videófelvétel megrázó, mégis elképesztő erőt adó igaz története, és egy mondat, amelyet sosem felejt el az, aki Tvrtkóval tart az útján ezen a lebilincselően kalandos utazáson Honolulutól a hófödte Alaszkáig, Csernobiltól Kínán át Chicagóig, a Pokoltól a földi Paradicsomig.”

Írta: Vujity Tvrtko; közreműködik: Nógrádi Gergely; fotók: Bajkó Panka. Budapest: Pokoli-Angyali Kiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


Holdfény a szavanna felett

“Charlotte és George titkos szerelme hosszú évek után végre beteljesedett. Házasságot kötöttek, letelepedtek Németországban, és boldogságukat látszólag semmi sem árnyékolhatja be. Ám a férfi képtelen kordában tartani csillapíthatatlan kalandvágyát, ezért veszélyes expedícióra indul Afrikába. Charlotte ezalatt vásárol egy ültetvényt a tanzániai Usambara-hegységben, hogy otthont teremtsen az unokahúgának, Klarának és az ő családjának. Nyugodt, békés ültetvényes életről álmodik a széles afrikai ég alatt, George-on azonban újra meg újra erőt vesz a nyughatatlanság, és nem képes gyökeret ereszteni. Hiába igyekeznek mindketten alkalmazkodni, a jövőről alkotott elképzeléseik szöges ellentétben állnak egymással. Egyre nő közöttük a feszültség, és a szaporodó konfliktusok végül veszélybe sodorják a házasságukat. Vajon sikerül újra egymásra találniuk, és visszakapják a régi boldogságukat? A Kilimandzsáró felett az ég folytatásában a szerző ismét Afrika lenyűgöző tájaira repíti az olvasót, és új romantikus regényének lapjain jeleneteket látunk egy házasságból: életre kel egy igaz szerelem, minden gyötrelmével és gyönyörűségével együtt.

Írta: Anne Jacobs; fordította: Dobosi Beáta. Budapest: Central Könyvkiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


Tiltott gyümölcs

“A szív titkai nem maradnak örökké rejtve Merham takaros tengerparti település az 1950-es évek Angliájában. Olyasforma város, ahol mindenki tudja, hol a helye, aki pedig nem, azt nyomban helyre teszik. A néhány éve London bombázása elől ide menekített Lottie a tiszteletreméltó Holdenékhoz került. A család befogadta, így a háború után is velük maradt, náluk nevelkedik. Imádja a várost, nem úgy, mint Holdenék lánya, Celia, akit bosszant a helyiek kisszerűsége. A lányok számára tiltott gyümölcs szinte minden: a vidám társaság, a divatos öltözködés, a nevetés, a fiúk – minden, ami megédesítené az életet a kisváros álszent légkörében. Amikor egy csapat bohém költözik be a lakatlan tengerparti házba, az Árkádiába, a lányokat igencsak vonzzák az újabb tiltott gyümölcsök, a művészet, a szabadság és a szabadosság kísértései. Az új lakók érkezése olyan események láncolatát indítja el, amelyeknek múlhatatlan és tragikus következményei lesznek. Ám mindez csupán a kezdet. Mintegy ötven esztendő múltán az Árkádia ismét életre kel, és lakói ismét viharos érzelmeket korbácsolnak fel. Aki ismeri Jojo Moyes regényeit, jól tudja, hogy szövevényes történetei nem a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” szirupos lezárást kínálják a szereplőknek és az olvasóknak. Akkor hát mi történik hőseinkkel? A szerelmet választják vagy a józan polgári életet? Fél évszázad elteltével az események többeket is arra késztetnek, hogy elgondolkodjanak az életükön, és feltegyék a kérdést, vajon magunk mögött hagyhatjuk-e valaha is a múltunkat. “

Írta: Jojo Moyes ; [ford. Loósz Vera]. Budapest: Cartaphilus Kiadó, 2020. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


Réztábla a kapu alatt

“Dr. Andrew Manson, egy fiatal és idealista skót orvos az orvosi hivatás kihívásai között vívódik a két világháború közötti Walesben és Angliában. Friss diplomával a zsebében érkezik Skóciából a walesi bányavidékre. Hamar ráébred, hogy elméleti képzettsége veszélyesebb, mint ha teljesen tudatlan volna, ezért igyekszik minél több tapasztalatot szerezni és a gyakorlatból tanulni, hogy igazán jó és hasznos orvos váljék belőle. Segítségére van ebben áldozatos felesége és egy hányatott sorsú kollégája is. Hét esztendővel később Londonban találjuk – ahol megszédíti az anyagi gyarapodás lehetősége. Türelmesen hallgatja a gazdag hipochondereket, és észre sem veszi, hogy a valódi betegek számára már nincs ideje. A jómód felé vezető erkölcsi züllés útján egy tragédia állítja meg. De idejében-e? Minden idők egyik legsikeresebb bestsellerét veheti kezébe az olvasó. A szerző orvosként szerzett tapasztalataiból merítő történet bátran szembeszállt a hagyományos orvosi etikával, és az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) megalakulásának egyik inspirálójaként jegyzik. A Réztábla a kapu alatt világszerte számos sikeres film-, rádió- és televíziós produkció alapjául szolgált. 1983-ban Oscar-díjra jelölt film készült belőle.

Írta: A. J. Cronin; ford. Szinnai Tivadar. Szeged: Könyvmolyképző Kiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalógusunkban


Felhőharcosok I-II.

“Paul Sarkady professzor, a csacsapoja kultúra kutatója expedíciót vezet Peruba, a már régen kihalt nép emlékeinek tanulmányozására. Már az expedíció indulását is baljós jelek kísérik: gyilkosság gyilkosságot követ, csacsapoja emlékek Ī fémkígyók Ī tűnnek el múzeumokból, emlékhelyekről, megölt kígyók bukkannak fel az expedíció jövendő résztvevői közelében. A helyszínen pedig mintha megelevenedne a régmúlt: kitépett szívű halottakra, elrejtett múmiákra bukkannak, végül megtalálják a “beszélő követ, amelyet megpróbálnak megfejteni. A titokzatos kő arról árulkodik, hogy az eddigi kutatások eredményei ellenére talán nem is haltak ki a csacsapoják. De vajon kik hát a “felhőharcosok, és honnan érkeztek az Andok hegyei közé?”

Írta: Lőrincz L. László. Budapest: I.P.C. Könyvkiadó, 2021. Forrás: Libri.hu

Katalgóusunkban